Látogatási feltételek
Mielőtt megérkezel
A foglalásra 20 perccel az időpont előtt szükséges megérkezni, hogy minden résztvevőt szakszerűen eligazíthasson recepciónk és a megfelelő ruházatot felvegyék a versenyzők.
Felnőtt gokartjainkat 12 éves kortól és 150cm testmagasságtól tudják használni vendégeink zárt cipőben.
Minden versenyző aki 18 éven aluli kizárólag szülői felügyelet mellett veheti igénybe szolgáltatásunkat.
A versenyzéshez sportcipő használatát ajánljuk. Nyitott szandálban, félcipőben valamint magassarkúban a gokartozás nem megengedett.
Maszkokat és bukósisakot biztosítunk díjmentesen a résztvevőknek különböző méretekben. Overálokból opcionálisan válogathatnak vendégeink.
Azon vendégek akik saját sisakkal rendelkeznek teljesen zárt saját sisakkal is részt vehetnek a futamokban.
Maszk használata minden esetben kötelező amit a recepciónkon ingyenesen kapnak a megváltott futam mellé bérlésre. Maszkjainkat minden esetben minden résztvevő után fertőtlenítjük és kimossuk őket.
Fizetés
A foglalás 24 órán belüli lemondás esetén a lefoglalt futam teljes összege fizetendő.
A recepción fizetést követően nem áll módunkban pénzt visszaadni.
A foglalásokat a recepción tudják fizetni vendégeink készpénzzel, bankártyàval vagy szép kártyával.
Lemondási feltételek
Fizetést követően nem áll módunkban pénzt visszaadni, csak abban az esetben ha a G1 Asia Gokart nem tudja teljesíteni a feltételeket - gokartoztatást.
Viselkedés a pályán
Pályabírónknak jogában áll megszüntetni a tevékenységet-gokartozást- abban az esetben ha Ön vagy a foglalásban szereplő bármely személy magatartása nem biztonságos, erőszakos amely kárt okozhat a pályában gokartokban vagy más ügyfeleknek a futamban.
Ebben az esetben nem áll módunkban pénz visszafizetésre és megtagadjuk a további befizetett futamokban való részvételt. Ittasan vagy kábítószer hatása alatt szigorúan tilos a futamokban részt venni.
Egészség és biztonság
A gokartozás nem ajánlott szívproblémákkal, epilepsziával vagy egyéb olyan betegségben szenvedőknek, akiket az erőkifejtés befolyásolhat (beleértve a terhességet is). A különösen magas, alacsony vagy nehezebb pilótáknak gondok lehetnek a gokartok használatával. Maximum 2 méteres magasságot ajánlunk. Súlykorlátunk gokartjainknak a maximális 110 kg. Alkoholt, kábítószert vagy egyéb bódító szert semmilyen körülmények között nem lehet bevinni a gokart pálya területére.